Miért?

Egy nagy város szülötteként, illetve annak is egy kényelmesebb kerületének lakójaként sokáig nem tudtam mi is az igazi, valós, pofon osztogató élet. Sokáig, a szüleimnek köszönhetően, elszeparáltan - nevezhetjük buroknak is - éltem. Bár voltak barátaim, de az igazi gond nem talált el hozzám soha, talán még azok sem amelyek más gyereket vagy tinit igen. Ez annak ellenére így volt, hogy sosem voltunk gazdagok és a nagy világválság hatására is csak szegényedtünk. Azt hittem a valós életet élem, de aztán rá kellett jönnöm, hogy nem.

Tizennyolcadik születésnapom előtt pár nappal, gondoltam meglepem magam és elindultam, hogy meghódítsam életem eddigi legnagyobb és nem mellékesen az első szerelmét, Julit. Gyönyörű lány volt és a többi hasonló korú sráccal egyetmben én is szerelmes voltam belé. Viszont a többiekkel szemben volt egy hatalmas előnyöm, méghozzá az hogy én mertem lépni és oda menni hozzá. Legalábbis ezért indultam el, ez volt a cél. Fél úton azonban kezdett elszállni az a mérhetetlen magabiztosságom és mikor az utcájához értem, már híre hamva sem volt. Izgatott lettem és mindenféle gondolatok kergették egymást a fejemben, amik mind arra buzdítottak, hogy húzzam el a csíkot és vissza se nézzek. Hát nem. A tudatos énem ellenállt a támadásoknak és bár kisebb lépéstávolságokkal, mint korábban, de közeledtem a házuk kapujához. Nem csengettem be azonnal a kapucsengőn, mivel a gondolatok még nagyobb áradattal támadtak és persze tudták mik a hatásos érvek. De.. és ez most a legfontosabb, nem tudtak eltántorítani, legfeljebb lelassítottak. Ujjamat rátettem a lány neve melletti gombra és két nagy fújás után nyomtam is a gombot. Azaz nyomtam volna, ám hangja a hátam mögül hallatszott és ezért megpördültem. Ott állt és olyan szép volt, mint az iskolában. Mosolygott, mintha direkt rendezte volna így és örülne, hogy rajta kapott. Egy dolog csúnyított csak rajta, egy srác. Szemem ellenőrző körútja után észlelte, hogy nem fogják egymás kezét, de valahogy éreztem van köztük érzelmi szál. (Pár hónapja sok romantikus könyvet olvasok. Azóta beszélek ilyen csajosan. Leszokok róla. )

- Szia. Engem keresel?

- Attól függ... - hopp ez hangosra sikerült.

- Ezt hogy érted?

Hú. Ez az a helyzet, amire nem volt semmilyen tervem. Sokmindenre gondoltam, még arra is felkészültem, ha véres késsel nyitna ajtót, de ez most kiakasztott. Mit lehet ilyenkor mondani? Kérdezzek vissza, hogy ki ez melletted? Vagy csak simán húzzak be neki és fenyegessem meg?

- Csak arra gondoltam... hogy ha ráérsz... de látom hogy nem, úgy hogy akkor mennék is. Sziasztok.

Hazafelé menet nem tudtam mit kezdjek az indulatommal. Több érzés keveredett bennem, mint amennyit szerettem volna és egyik sem olyan volt, amilyet át szerettem volna élni. Főleg nem ma. Kavicsokat rugdostam le a járdáról az útra és még ez is csak fokozta a dühömet. Ám ekkor mellém szegődött a szerencse, vagy inkább a sors látta elesettségemet és megszánt nem tudom, de összességében nem is érdekel.

Ahogy a sarokra értem majdnem összeütköztem Julival, ahogy szembe jött velem. Nagyon döbbent arcot vághattam, mert egy kacaj hagyta el a száját.

- Szóval, miért jöttél?

- Tulajdonképpen... és a srác?

- Ő csak egy barátom. Meleg, de kérlek ne mond el senkinek, mert titkolja. Úgy csinálunk, mintha járnánk, hogy a focicsapatban, ahol játszik ne rekesszék ki. Ha tudnád miket mesél. De azt még nem mondtad, hogy miért jöttél. Engem kerestél vagy ismersz még valakit a házban?

- Nem ismerek mást. Eddig azt se tudtam, hogy van itt egyáltalán élet.

Egy elhúzott félmosoly és egy vállra ütés jelezte, hogy jó úton járok. Csak most ne rontsam el.

- Hozzád jöttem. Arra gondoltam, hogy... - na mire is? - beszélgethetnénk.

- Beszélgessünk. Miről?

- Bármiről. Tudod otthon voltam egyedül és unatkoztam és arra gondoltam, hogy talán te is így vagy ezzel és lenne kedved egy hasonszőrűvel eltölteni egy kis időt. Szóval... így ez fordult meg a fejemben. Aztán egyszer csak itt voltam, mikor megleptetek, holott azt hittem ezt majd én fogom tenni veled.

- Mármint hogy beállítasz egy meleg sráccal?

- Dehogy is.

- Nyugi csak vicceltem. - nevetett fel.

- Reméltem.

Egy órán ketresztül beszélgettünk, mikor végre meg mertem fogni a kezét. Nem húzta el, sőt megszorította az enyémet. Álomszerű volt az egész innentől kezdve. Nevettünk és sétáltunk, majd mikor haza kísértem a kapu előtt csókolóztunk. Ha bármire is tudtam volna gondolni akkor, biztos az jutott volna eszembe, hogy elértem életem csúcs pontját, most már meg is halhatok.

A szüleim otthon egy új oldalamat ismerhették meg, méghozzá a sziporkázó és segítőkész gyermeküket. Szerintem még nem találkozhattak vele, mert bár nem szóltak, de láttam rajtuk, hogy nagyon meg voltak lepve. Anyám csak ennyit kérdezett, miközben mosogattam.

- Hogy hívják?

- Kit? - kérdeztem vissza a tinik szokásos értetlenségével.

- A lányt.

- Miféle lányt?

Igazság szerint ezt még órákig bírtam volna csinálni, de kiakartam mondani és most ő volt a legközelebb, így ő tudta meg legelsőként. Valószínűleg apám volt a második.

- Juli.

- Hát akkor csak ügyesen. Elhozod majd valamikor?

- Majd valamikor.

A szüleim mindig is liberálisabb szülők voltak az átlagosnál. Éppen ezért most sem kérdezősködött tovább anyám csak be ment a szobába és valószínűleg ekkor lett apám a második, aki értesült a hírről.

Miután tettem vettem a ház körül a szobámból felhívtam a haveromat. Mikor elújságoltam neki a nagy hírt sokáig nem akarta elhinni, de mivel elég határozottan ragaszkodtam a tényekhez és nem tudott keresztkérdésekkel sem megfogni, belenyugodott. Ő sem volt kivétel a suli többi hetero kanjától, tetszett neki is Juli. De ő mostantól velem jár.

Az elkövetkező két hét semmihez sem volt hasonlítható számomra. Amióta Julival jártam úgy éreztem, hogy nincsen akadály semmiben. Hihetetlen volt, hogy milyen változáson mentem keresztül. Szinte szárnyaltam, az agyam úgy megnyílt, hogy azt éreztem eddig száz lakattal volt zárva, mint egy börtön nehéz vaskapúja. Most pedig jött ez a lány és repülni vágyok nem hogy az égbe, de fel a csillagok közé. 

Mikor úgy éreztem, hogy talán elérkezett az idő arra, hogy elmélyítsük a kapcsolatunkat és végre lefeküdjünk egymással elhatároztam, stílusos leszek. Több lépcsős hadicseleimnek köszönhetően egyedül maradtam otthon a lakásban jó pár órára. Tudtam, ha telefonálok neki jön, hisz megbeszéltük a ma estére a randinkat, mindössze csak azt nem tudta, hogy mi céllal. Füstölők armadájával olyan finom illatot teremtettem a lakás bizonyos részein, hogy ha nő lennék már az is elegendő lenne, de nem akartam semmit a véletlenre bízni, így vettem rengeteg rózsát (pontosabban, amennyit a zsebpénzemből venni tudtam) és körbehintettem vele a szobámat. Még néhány gyertyát is elhelyeztem a szoba több pontján és terveim szerint, amikor megjön felteszem a kedvenc romantikus zenénket. Mert már az is van nekünk.

Mikor mindezzel elkészültem hívtam is a telefonját, mert idővel azért nem álltunk olyan jól. Éjfélkor legkésőbb hazaérnek anyámék az pedig csak pár óra. Elsőre nem vette fel, de nem hagytam magam és azonnal hívtam újra és újra. Egész éjszaka nem vette fel. Már azon gondolkodtam, hogy átrohanok hozzá, mikor haza értek a szüleim. Sokat meséltek a színházi előadásról, meg a koncertről ahol utána voltak, de nem igazán fogtam fel a szavak értelmét. Egész végig Julin gondolkodtam. Bár nem jártunk olyan rég óta, de olyet még soha nem csinált, hogy nem vette fel a telefont vagy nem hívott vissza. Valami baj van. Érzem, hogy valami nem stimmel. Eldöntöttem, hogy miután elaludtak anyámék elfutok hozzá.

Hamar kidőltek, hisz már túl voltak a harmincon, nem fiatalok. Mikor benéztem hozzájuk mélyen aludtak.

Rohantam ahogy bírtam az utcán. Nappali járatokkal két busszal és összesen hat megállót megtéve kellene menni, hogy tőlünk Julihoz érjünk, ami körülbelül húsz perc. Én ezt megtettem fele annyi idő alatt, bár a tüdőmet kiköptem közben. A háznál rendőrautók parkoltak és valamiért mindegyik szirénája villogott. Nagy volt a sürgés forgás ám az egyik rendőr így is kiszúrt és nem engedett be a házba.

- Állj meg fiacskám. Ide most nem mehetsz be.

- Mi történt? Simon Juli barátja vagyok. Együtt járunk.

A rendőr láthatóan elbizonytalanodott, majd rövid hezitálás után beengedett. A lakásban rendőrök és a szülők voltak, de Julit sehol sem láttam. Juli anyjához léptem, de mikor láttam hogy zokog az apjához fordultam.

- Juli? - kérdeztem, de a hangom nem akart engedelmeskedni és csak valami hasonló, de mégis artikulálatlan hang jött ki a számon.

Az apja Juli szobája felé mutatott.

Félve indultam el a szoba felé. Az ajtó nyitva volt és rendőrök telítették meg a szobát. Rendőrök és Juli élettelen teste a padlón.

Innentől sokáig nem emlékszem semmire. Csak másnap délután tértem magamhoz otthon az ágyamban. Apám ült az ágyam melleti karosszékben és mikor látta hogy ébredek elmesélte mi történt Julival.

Megölte magát, mert nem lehetett azzal akit szeretett. A szülei sokszor veszekedtek vele e miatt és talán többször meg is verhették a rendőrök szerint, bár erre nincs bizonyíték. Juli ugyanis, ahogy a szülők bevallották, leszbikus volt.

Ekkor szakadt át a burok.

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat